Zsidótörvények
A Zsikipedia wikiből
Zsidótörvények. A zsidók jogviszonyainak szabályozására, sokszor jogaiknak korlátozására különböző törvényeket állítottak fel az Árpádházi királyok alatt és az ezután következő időkben. A szabolcsi zsinattól, 1092-től kezdve a zsidókkal szemben állandóan az a törekvés nyilvánult meg, hogy jogviszonyaikat törvények keretei közé szorítsák. Szent László 1092. adott ki zsidótörvényt (l. Szabolcsi zsinat). Kálmán 1101–02 óta két ízben (l. Kálmán király rendelete; Kálmán zsidótörvénye), majd 1251. IV. Béla zsidótörvénye), amelyet ő maga kiváltságlevélnek nevez és ép ezért kevés vonatkozása van az előbbi királyok törvényeivel, mert azok nem tartalmaznak szabadalmakata zsidók számára. Valószínű, hogy a Kálmántól IV. Béláig lefolyt másfél százados időszakban megjelentek egyéb kedvező törvények is a zsidókra vonatkozólag, ezekről azonban nincsenek történelmi adataink. Az a körülmény, hogy a zsidók jogviszonyait törvény rendezte, megakadályozott mindennemű önkényeskedést a kiváltságos rendek részéről. Ezeket a viszonyokat kedvezően támasztotta alá a magyar népnek gyűlölködéstől mentes természete, józan életszemlélete és vallási türelme. A helyzet csak külföldi befolyásra rosszabbodott, de még egészen addig az időpontig, míg Nagy Lajos 1360 körül ki nem űzette a zsidókat (l. Kiűzetés), helyzetük sokkal kedvezőbb volt, mint bárhol Európaszerte ebben a korban. A szabolcsi zsinattól a zsidók számkivetéséig eltelt harmadfélszázados korszak alatt a zsidók megszorítására irányuló törekvések többször megnyilvánultak, csakhogy kevés sikerrel. így még Kálmán országlásának vége felé 1114. az esztergomi zsinat hozott korlátozó intézkedéseket, majd az 1222. megjelent Aranybulla ugyancsak jogfosztást hozott a zsidók számára, amit utóbb még egyszer megerősített maga II. Endre, majd megint az egyházzal idevonatkozó szerződését 1233. esküvel erősítette meg (l. Beregi eskü). Ez a rendelkezés azonban 1239. már érvényét vesztette. Az 1279-iki esztendő a budai zsinat határozatait hozta a megalázó zsidó jelek viseléséről, amely már ezirányban ekkor a második kísérlete volt az egyháznak, mert a beregi szerződés is előírja a zsidó-jelek viselését. Csakhogy e rendeleteknek ebben a korban még nem volt meg a gyakorlati eredménye. A zsidók visszatérését követő időkben egész sora nyílott meg a zsidótörvényeknek, amelyek főleg városok helyi törvényei voltak és a zsidók jogait, kötelességeit, társadalmi és üzleti viszonyait sokféleképpen meghatározták, ami abból következett, hogy Lajos új kiváltságokkal ruházta fel a városokat és különben is a zsidók kamaraszolgaságát még kiűzetésük előtt megszüntette (l. Kamaraszolgaság). Minden egyes város a maga módja szerint alázta és szorította a zsidókat. Ekkor már kötelező viselet volt a zsidó öltözet és a sárga folt. Az 1421. befejezett Budai törvénykönyv csupa ilyen megalázó és megszorító rendeletet tartalmaz. Pozsonynak már 1376. volt külön zsidótörvénye, amely nagyjában megegyezett az addigi törvényes gyakorlattal, de egyes határozataiban a zsidók rovására eltéréseket mutat. 1377-ben Sopron városa is nyiltan szembehelyezkedett a maga rendeleteivel a még IV. Bélától nyert szabadalmakkal (l. Zsidó-vám). A zsidók ügyeiben az igazságszolgáltatást Béla törvénye szerint fontos ügyekben a király, vagy a kancellár látta el, kisebbekben a zsidó törvényszék és a zsidóbíró. A zsidóknak az országba való visszatérése után Nagy Lajos azután országos főbírói hivatalt állított a zsidó ügyek élére, azonban a jogszolgáltatást a városi hatóságok és legfelső fokon maga a király látta el. A városok bírói hatáskörét törvényszerűen csak az 1405-iki országgyűlés mondta ki, huszonhárom évvel Nagy Lajos halála után. Vö. Kohn Sámuel, „A zsidók története Magyarországom).
