Zsidó-jel
A Zsikipedia wikiből
Zsidó-jel. A középkorban viselték a zsidók a keresztényektől való megkülönböztetés gyanánt, aszerint, ahogy a törvények rájuk kényszerítették. A zsidó-jel kötelező viselésére vonatkozó rendeletet Magyarországon II. Endre adta ki 1233., a szentszékkel kötött beregi szerződés értelmében (l. Beregi eskü). Ez a rendelkezés III. Ince pápának még 1215. a negyedik lateráni zsinaton hozott határozatából eredt, miután a zsidó-jel viselését a keresztény államokban lakó zsidók számára kötelezővé tette. IV. Béla alatt a zsidók kedvező helyzetbe kerültek és a zsidó-jel viselésének kérdése lekerült a napirendről. A zsidók V. István rövid uralkodása alatt és IV. László országlásának első idejében háborítlanul éltek, ezalatt azonban az egyház szakadatlanul folytatta külföldön a harcot a zsidók jogai ellen. Mikor úgy látszott, hogy harcot magyar területre is eredményesen ki lehet terjeszteni, a pápa szentszéki követ gyanánt Fülöp fermói püspököt küldte Magyarországba, aki 1279. Budán egyházi zsinatot tartott. Az egyházi kérdések rendezése után, a 125. pontban aztán foglalkozott a zsidókkal is és más megszorító és megalázó rendeletek mellett (l. Budai zsinat) határozatot hozott a mellen látható zsidó-jel kötelező viseléséről. Eszerint minden zsidó férfinek és nőnek, ha utcán, vagy bármilyen nyilvános helyen mutatkozott, a felső ruha mellének baloldalán vörös posztóból készült kört kellett viselni. A idevonatkozó határozat utolsó pontja a szaracénusokra és mindennemű egyéb hitetlenekre vonatkozik, akik kék kör helyett sárga jelet tartoznak viselni. A zsinati határozatnak azonban nem volt meg most sem a gyakorlati eredménye és a zsidók az előírt vörös foltot ebben a korszakban nem viselték.
Jóval később, 1421 körül a sárga folt lett aktuálissá, mert a Budai Törvénykönyv zsidó-jelnek tette meg, amelyet a zsidók számára előírt öltözeten arasznyi nagyságban kellett feltüntetni. Hogy a megalázás még súlyosabb legyen, a sárga foltot tette a Budai Törvénykönyv a kéjnők megkülönböztető jeléül is. A sárga folt a budai zsinat által elrendelt piros folttal szemben német eredetű intézmény és csupán budai helyi törvény volt. A XV. századvégi Pozsonyban a zsidóöltözet is egészen más volt (l. Zsidó öltözet), sőt 1520 után, mikor a zsidó-jel viselését az ország többi városaiban nagynehezen megszüntették, Budán is felhagytak vele. Az idők során eddig is többször feledésbe jutottak a jelviseletek és főleg ennek tulajdonítható, hogy nem válhattak az országban egységes viseletté. Mint helyi szokás leginkább a németektől lakott városokban dívott a vegyesházi királyok alatt. 1520-ban Lajos szabadította fel a zsidókat a zsidó-jelek viselete alól, mikor Pozsonyon keresztül akart utazni, de pénz híjján ott rekedt. Valószínűleg ezt a szorult helyzetet használták fel a zsidók arra, hogy Báthory nádor közvetítésével szabadságukat megvásárolták. Ez a felszabadítás azonban nem ment könnyen, mert a király ismételt parancsai ellenére is rákényszerítették a zsidókra a zsidó-jel viselését és ha ellenszegültek, kényszert és erőszakot alkalmaztak velük szemben. Pozsonyban rengeteg attrocitás származott ebből, míg végre 1521. II. Lajos, Bán Imre nádor révén érvényt szerzett parancsainak. Ekkor két évi nyugalom következett, de 1523. újabb izgatások kezdődtek, mire udvarmesterével, Trepka Andrással akart rendet teremteni, de nem sikerült. Ekkor újból felszólította a városi tanácsot. Még nagyobb mérvű bajok voltak Sopronban, Nagyszombatban pedig 1522. két ízben intette meg Szapolyai György, az erdélyi vajda öccse a zsidóbírót, Schaffer Jakabot, hogy szolgáltasson igazságot a zsidóknak. Hosszú és kínos küzdelem árán jutott csak el odáig a zsidóság, hogy végképp megszabadult a megbélyegző zsidó-jelek viseletétől. (Vö. Kohn S., „A zsidók története Magyarországon”.)
