Toszafisták
A Zsikipedia wikiből
Toszafisták. Így jelölik a Rasi utáni Talmudglosszátorokat, tehát a toszafisták nincsenek semmi összefüggésben a Toszeftával, jóllehet a „tószafosz” szó után kapták elnevezésüket. Ennek egyszerű oka az, hogy ők is glosszákat írtak, de magához a Talmudhoz. A Talmudkiadások a Toszafisták glosszáit mindig a Rasi-kommentárral szemben levő margón hozzák. Az első toszafisták Rasi veje és unokája voltak s az ő Toszafoszjaik főképpen kritikai megjegyzéseket tartalmaztak Rasihoz. I. Weiss szerint a Toszafosz „melléklet”-et jelent, mert éppen úgy, mint ahogyan a Gemára kritikai és analitikai magyarázatát adja a Misnának, a Toszafoszok mindkettőnek kritikai és analitikus glosszái. A Toszafosz abban is hasonlít a Gemárához, hogy szintén különböző korokban élt szerzők műve s különböző iskolák szellemét tükrözteti vissza és éppen úgy, mint a Gemára, egy gyűjteményben van összefoglalva. Rasi koráig a Talmud-magyarázók pusztán a szövegértelmezésre fektették a súlyt, de a XII. sz. óta a kritikai szellem az analitikus kutatás és kritikai fejtegetés terére is eljutott. Így Rasi unokája Rasbam (R. Sámuel ben Meir) a Talmudhoz írott kommentáron kívül külön gloszszákat is írt. Úgy ennek, mint a későbbieknek, fő sajátosságuk az erős kritikai szellem. Magát Rasit is a toszafisták szabadon korrigálták, dacára a nagy tiszteletnek, mellyel adóztak neki. A toszafisták csak a Talmud nehezebb helyeivel foglalkoztak s csak azok érthetik meg, akik a Talmudban feltétlenül járatosak, annak szövegét s a rá vonatkozó vitákat már ismerik. A Toszafoszok grammatikai magyarázatokkal nem foglalkoznak. A fő toszafisták franciák voltak, jóllehet egyidejűleg Rasi tanítványai Németországban is kezdtek glosszákat írni, de az észak-franciaországiak túlsúlyban voltak. Az első Toszafoszok elvesztek; ezeknek szerzői Ram (R. Meir b. Sámuel Ramerupt) és R. Juda b. Nathan, Rasi vejei voltak. A fennmaradt nagyszámú Toszafoszok közül legnevezetesebb R. Jacob ben Meir Tam-é, aki a glosszák külön stílusát is megalapította. Vele egyidejűleg élt Németországban a másik toszafista, R. Isaac ben Aser ha-Lévi. R. Jacob Tam után a legkiválóbb toszafista volt tanítványa. R. Isaac ben Sámuel ha-Zaken Dampierreből, akinek glosszáit a „Toszafosz Jesónim” tartalmazza. R. Isaac tanítványa, R. Sámson ben Ábrahám de Sens (megh. 1235.) elődjeiét revideálta s valamennyit a Toszafosz Sens-ben gyűjtötte össze. Őt követte Juda ben Isaac (Sir León) Párizs, akinek a Beráchot traktátushoz írt glosszáit csak 1863-ban adták ki Varsóban. Kiváló toszafista volt R. Sámuel ben Salomon Falaise (Sir Morel), akinek életében az inkvizíció elégettette a Talmud példányok ezreit Franciaországban, mire ő, Rothenburgi Meir feljegyzése ezerint, tisztán emlékezetére támaszkodva írta meg glosszáit a nehezebb Talmud-helyekhez. A XIII. sz.-ban még a következő híresebb francia toszafisták éltek: R. Moses Evreux, aki a legtermékenyebb volt valamennyi közt, mert az egész Talmudhoz írt glosszákat, melyeket az inkvizicíó a Talmudokkal együtt elégetett; R. Eliezer Touques, aki kompendiumot készített a sens-i és evreux-i glosszákból, de írt eredeti glosszákat is, amelyeket már a könyvnyomtatás kezdő korában Soncino kinyomatott, de hangsúlyozza, hogy többen átdolgozták azokat. A későbbi toszafisták közt a legaktívabb volt R. Perez ben Elijah Corbeil, aki elődjei glosszáit is revideálta, míg az ő munkáját tanítványai folytatták külön Toszafoszban. Németországban Baruch ben Isaac regensburgi rabbi és R. Meir Rothenburg, Italiában pedig R. Isaia Trani voltak a legjelentékenyebb toszafisták, míg Franciaországban sorrendben az utolsónak lehet számítani R. Aser ben Jechiel rabbit (1328), aki befejezte elődeinek több mint két évszázadig tartó tudományos munkásságát. Működésüknek a bigott IX. Lajos az inkvizíció segélyével vetett véget. Egyéb ismert Toszafoszok: az ún. Francia Toszafosz; a Piszke Toszefosz halachikus döntések gyűjteménye, szintén francia toszefistáktól; Spanyol Tosszafosz, melyet F. Josef Colon említ responzumaiban. A kiadott Toszafoszok a következők: A Babiloni Talmud 36 traktátusához részben a Toszafosz Touques, részben a Toszafosz Sens; tizenhét traktatushoz pedig a következő toszefisták: R. Moses Evreux, R. Ábrahám Sens, R. Perez ben Elijah, R. Meir Rothenburg, R. Eliezer Touques, R. Samuel Palaise, R. Baruch ben Isaac Worms. Ezeken kívül a nagyszámú Toszafoszok közül ki vannak adva még a következők: R. Aser ben Jechiel Toszafosz Ha-Ros c. glosszái különböző időkben és helyeken, így Livorno 1776., 1785. és 1810., Prag 1725., Piea 1806. Ezek az ediciók azonban csupán a szerzőnek egyes traktátusokhoz írt glosszáit adják. Egységesen valamennyit tartalmazza a Romm-féle vilnai Talmud-kiadás. Úgy R. Jechiel, mint R. Eleazar b. Juda Worms Toszafoszja Bezalel Askenázi Sittó Mekubecesz-jében is megjelent. Ugyanott található R. Isaac Bamberg Toszafoszja is. Rajtuk és a fent említetteken kívül azonban más toszefistákról is említést tesznek kortársaik vagy későbbi szerzők responzumai, amelyek hivatkoznak a ma már nagyobbrészt elveszett, részben kiadatlan Toszafoszokra. L. még Toszefta.
Irodalom
Max Seligsota, Tosefot (Jew. Encycl. 1904); Aznlai, Sem ha-Gedolim 11.; Benjacob, Ocar ha-szeforim; I. Weiss, Dor IV; uo., Toledot Rabbenu Tam; Zunz, Zur Geschichte und Litteratur (1845); Winter und Wünsche, Jüdische Litteratur II.; Karpeles, Geschichte der jüdischen Litteratur I.; Graetz, Geschichte der Juden VI.
