Főoldal | | Kontakt | Adomány | Regisztráció | 1 % | RSSRSS
5772 Ijár 28, 2012. 20.

Filmgyártás

A Zsikipedia wikiből

Filmgyártás. Mint a mozi és a filmkereskedelem, úgy a filmgyártás is elsősorban zsidó kezdeményezés volt Magyarországon. Az első filmfelvételeket Magyarországon Sziklai Arnold készítette, aki az első magyar moziengedélyt kapta (l. Mozi). Ez a filmfelvétel Ferenc Józsefnek az ezredéves kiállításon tett látogatását örökítette meg 1896. Két évvel később Neumann József, aki már ekkor filmlaboratóriumot állított fel, filmet készít a Budapesten tartózkodó Vilmos császárról és Alfonz spanyol királyról. Ugyancsak Neumann József és Ungerleider Mór készítik a legelső magyar nagy filmfelvételt, a Márta c. Fedák-filmet, valamint később Janovics Jenő dr.-ral megalapítják a Proja-gyárat Kolozsvárott és a Phönix-filmgyárat Budapesten. A magyar filmgyártás a háború alatt virágzott fel teljes erővel. Ekkor alakult a Corvin-filmgyár, amelyet ugyan nem zsidó alapított, de csakhamar átvette Strasser Richárd, majd később Barna Károly és Engel Fülöp. Ugyancsak a háború alatt, 1915. alapította meg Rákosi Tibor fővárosi kereskedelmi iskolai tanár a Star-filmgyárat, amelynek első filmje Petőfi János vitéze és Eötvös József báró Karthauzija volt. Ez a vállalkozás került át 1916. Geigerl Richárd vezetésébe. 1916-ban alakult meg Lázár Lajos dr. filmgyára, a Lux filmgyár is, amely a Bob herceg, a Tájfun, a Drótostót megfilmesítésével szerzett népszerűséget. A magyar filmgyártás munkájába később Feldmann Izsó kapcsolódott be, aki számos magyar filmet és filmszkeccset készített. Igen nagy szerepet játszanak a filmgyártás terén a magyar zsidók Amerikában (l. Zukor Adolf, Fox William).

Filmirodalom

Magyar részről a filmirodalomban és a filmszerzők között külföldön többnyire zsidó származású írók nevei ismeretesek. Amerikában élt és állandó szerződéssel bírt Biró Lajos és Vajda Ernő, ezenkívül eddig a magyar írók közül Lengyel Menyhért, Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Fazekas Imre filmscenáriumait fogadták el külföldi gyárak. Megfilmesítették még Bródy Sándor néhány darabját is.

Filmrendezés

Filmrendezés terén 1930-ig csak két zsidószármazású magyar ember vitte világhírnévre. Az egyik Korda Sándor, a másik Kertész Mihály. Németországban működik Illés Jenő és Garas Márton, Magyarországon pedig Gaál Béla, György István, Mihály István és Major Dezső.

Külső hivatkozások

Személyes eszközök

A Joods Humanitair Fonds anyagi támogatásával valósult meg

Joods Humanitair Fonds