Felebaráti szeretet
A Zsikipedia wikiből
Felebaráti szeretet. A biblia nyelve nem csupán az egy atyától vagy anyától született testvért tekinti és nevezi testvérnek, hanem számos helyen az egészen távoli rokonságot és az egész törzset szintén annak nevezi. (Lev. 25. 48., Zsolt. 49; Gen. 13. 8; 14. 14; 39. 15; Lev. 21. 10; Deut. 18. 7; II. Sám. 19. 13; Ex. 2. 11; 4 18; Num. 32. 6; Deut. 10. 9; 17. 20; 23. 19; 24. 7; Jer. 34. 14; Num. 20.14; Deut. 2. 4, 8; 23. 7; Ámosz 1. 11). Úgyszintén a barátságra is előfordul a testvér kifejezés (Sám. II. 1. 26; Ámosz 1. 9; Jech. 11. 14), amely esetben már magasabb jelentése van, mert a testvéri érzést akarja ezzel kifejezni: „Nyisd meg kezedet testvéred, a szegény előtt” (Deut. 15. 11); „Féljed Istent, hogy testvéred élhessen veled” (Lev. 25. 36). A testvér egy Atyának a gyermekeit jelenti: „Nem-e valamennyiünknek egy Atyánk van? Nem-e egy Isten teremtett mindannyiunkat? Miért cselekszik egy ember testvére ellen áruló módjára?” (Maláchiás 2. 14); „Nem szabad testvéredet gyűlölnöd szívedben” (Levit. 19. 17); „Mily jó és mily kellemes testvéreknek egyetértésben élniük” (Zsolt. 133.), míg a zsidó mindennapi liturgia ezt tartalmazza: „Az, aki házatokban, lakozik, tenyésszen köztetek testvériséget és szeretetet, békét és boldogságot” (Jer. Berachót 1. 3 b.).
A felebaráti szeretetet, mint fő erkölcsi princípiumot a biblia papi kódexe (Levit. 19. 18) emeli ki és parancsolja meg: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” s az ezt megelőző vers előrebocsátja, hogy „nem szabad gyűlölnöd testvéredet szívedben”. Az ugyanilyen értelmű másik parancsot: „sem bosszút állnod, sem neheztelned nem szabad néped gyermekei ellen”, a keresztény tudósok egyrésze szívesen vonatkoztatja csupán zsidókra, de ugyanazon bibliai fejezet további, 34-ik verse már ezt parancsolja: „az idegent, aki veled lakik, szintén szeretned kell... mint saját magadat”, mely parancs különböző formákban még több helyt előfordul (l. Szeretet alatt). Az apokrif zsidó irat, a Bölcsesség Könyve ezt mondja: „a bölcsesség emberszeretet, az igazságosnak emberszeretőnek kell lennie” (1 b., 7. 23). A felebaráti szeretet elvéből és parancsaiból következik, hogy felebarátaink, azaz embertársaink megalázása Isten hasonlatosságának ócsárlása (Tanchuma-Midrás, Gen. B. 24. 5). Hillel a felebaráti szeretet törvényének gyakorlásában foglalta össze a zsidó vallás egész tanítását: „Ami rosszul esik neked, azt ne tedd felebarátoddal; ez az egész Törvény, a többi csupán magyarázat” (Sábbát 31a). Ezt az elterjedt zsidó erkölcsparancsot vették át Jézus és az evangélisták (Jakab 2. 8; Márk 12. 28-34; Lukács 10. 25-28; Máté 7. 12; 19. 19; 22. 34-40; Bóm. lev. 13. 9; Gal. 5. 14; mely utóbbiban Hillel talmudi mondása szószerint idéztetik. A többi teremtmények (briosz) kötelező szeretete szintén talmudi származású (Ábót 1. 12), míg a gyűlölségről ezt tanítja: „A rokon teremtmények gyűlölete egyike ama három dolognak, amelyek miatt az ember kiűzetik erről a világról” (Ábót 2. 11). A felebaráti szeretet törvénybe iktatása és gyakorlása a zsidó géniusz teremtménye és a zsidó vallás alapja a mózesi korszaktól a mai napig. (L. még Szeretet, Aranyszabály, Judaizmus és Etika címszavakat s azok irodalmát.)
