Faragó Miklós
A Zsikipedia wikiből
Faragó Miklós, újságíró, szül. Csongrádon 1884. megh.? Középiskolai tanulmányait Szolnokon és Szegeden végezte, majd néhány évig a budapesti egyetemi hallgatója volt, 1905-ben pedig újságírói pályára lépett. Sorban egymásután munkatársa lett az Aradon akkor megjelenő napilapoknak, majd a Szeged és Vidéke szerkesztőségébe került. 1907 óta budapesti lapoknál dolgozott, 1910-től a forradalmak végéig Az Est munkatársa volt. Kiemelkedő újságírói működése erre az időre esik. A világháború alatt harctéri tudósításokat írt. 1920-ban Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Pallas Könyv- és Lapterjesztő vállalatot, amelyet jelentős méretekre fejlesztett ki. Faragó jelenleg Budapesten él, ahol lap- és könyvkiadással foglalkozik.

