Exilarcha
A Zsikipedia wikiből
Exilarcha (arámi Rés Goluta, héber Ros Gólusz a. m. a száműzetés feje), cím, melye Babilóniában (majd később Egyiptomban is) adtak a perzsa uralom alatt ottmaradt zsidóság fejedelmi rangú vezetőjének, akit fejedelmi méltóságában az állam is elismert. Az exilarcha tehát megvolt már attól kezdve, amikor a zsidóság egy része a babiloni fogságból visszatért, míg a másik rész Babilóniában maradt igen nagy számban. Nagyobb jelentőségre azonban az 15. éppen a Zsidó Állam végleges bukása után emelkedett s megvolt a méltóság egészen a XI. századig, majd Egyiptomban még a XII. században is.
Első és utolsó
Az első exilarchának a Dávid törzséből való Jehojachin királyt tekintették s ettől, mint Dávid utolsó királyi sarjától származtatták magukat az exilarchák. A Szeder Ólam Zuta a teljes jegyzékét is adja a régi exilarchának, de ez csupán a genealógia kedvéért sorolja fel a neveket, amelyek korántsem hitelesek. Kétségtelen, hogy a Hadrián császár utáni időkben érezték az exilarcha szükségét a zsidók az egész Keleten s jelentőségük attól kezdve növekszik, jóllehet a jeruzsálemi, majd tiberiászi patriarcháknak Hillel leszármazottjainak „nászi”, azaz fejedelmi rangját és tekintélyét Palesztina, Szíria és Kisázsia területén nem csorbította. így az I. századtól kezdve egészen a XI. századig, amíg meg nem szűnt az exilarchátus, tudjuk a legtöbb exilarcha nevét és sorrendjét. Az arab hódítás idején, 642. Bostanai volt az exilarcha s az ő sírboltját még Tudelai Benjámin látta a XII. században. Leszármazottjainak egyike volt Anan, aki magát anti-exilarchának tekintette s alapította a karaiták szektáját. Az utóbbiak Anan utódait ismerték el a maguk exilarchájuknak. Az utolsó babiloni exilarcha Chizkija volt, aki a gáóni méltóságot is betöltötte, de 1040. mindkét méltóság a török invázió következtében megszűnt s az utolsó exilarcha fiai Andalúziába vándoroltak ki. Az exilarcha címet a következő századokban újból használták Bagdadban legalább is Tudelai Benjámin és Regensburgi Petachja, a XI.–XII. századok híres utazói említést tesznek erről.
A méltóság
Az exilarcha méltóságot a Babilonban tömegesen élő zsidóság organizációja hozta létre. Megismerésükre a főforrás maga a Talmud, mely a régi exilarchákról sokat jegyzett fel. Ez a régebbi perzsa korszak, míg a VII. századtól kezdve az arab korszak exilarcháiról beszélünk. A Talmudba tartozó Széder Ólam Zuta részletesen szól az exilarcháról. Két jogtudós (rabbi) volt titkárul mellé beosztva. Háztartása fejedelmi volt, de a vallás követelményeinek szigorú megőrzése mellett. Maga az exilarcha mindig jeles törvénytudó (később) talmudtudós is volt. Időnként reprezentációs lakomákat adott. Az exilarcha gondoskodott a zsidók állami adójának beszedéséről; ő nevezte ki a bírákat s bűnügyi esetekben legfelsőbb fórum volt Bizonyos esetekben az exilarcha perzsa törvények szerint ítélt. A zsinagógában a Tóra-tekercset trónusához vitték, míg mindenki más személyesen járult a Tóra elé. Ő nevezte ki a két akadémiának, a szurainak és pumbaditainak a gáónjait (l. Gáóni-korszak). A X. századbeli Natan ha-Bábli krónikás leírja az exilarcha installálását, mely óriási pompával történt s amelynek a zsinagóga volt a középpontja, ahol az exilarcha baldachin alatt, trónon ült. Palotájából az exilarcha ritkán mozdult ki s csupán állami fogaton, ilyenkor a nép közé aranyat szórt keleti szokás szerint. A liturgia is megőrizte anachronisztikusan az exilarcha emlékét. A szombatonként elmondott „Jekum purkon” kezdetű, arameus nyelvű s a gáóni-korszakból származó ima áldást kér a „Rés Goluta”-ra. A szefárd rítus ezt rég elhagyta, de az askenáz imakönyvek még mindig tartalmazzák. Vö. Bacher V., a Jew. Encyclop.-ban. L. Gáóni-korszak. Külső hivatkozások

